Úgy tűnik, feladtam szigorú diétámat. Tavasz óta egy dekát sem fogytam, igaz, nem is híztam. Összes kedvem elszállt a forró nyárral együtt. Most október van, egy éve hogy elkezdtem fogyokúrámat. Az első időszakban lelkesen folytattam, kitartottam, minden mínuszos deka miatt boldog voltam. Nem kilót mondok, hiszen havonta kb. csak alig 1 kg-okat fogytam. Egy ideig. Aztán ahogy lenni szokott, szépen lelassult a fogyásom, volt, hogy 2 hónap kellett mire egy nyomorult kiló lement. 

Pedig nem szoktam feladni semmit, szinte semmit. Mindent végig csinálok, de ezt most feladtam.

Amiről nem írtam, az a testedzés. Nem voltam edzésőrült, aki a végletekig hajszolja magát. Sőt, kicsit lusta is voltam, mert szobakerékpároztam ugyan, de nem órákat, kb. 10 perceket, később 15 percet, azt sem túl intenzíven, mivel a csípőízületi fájásom nem engedte a nagyobb terhelést. Ezért hetente kétszer, ritkán háromszor kerékpároztam csak. Néha ki hagytam 1-1 hetet. Nem hinném, hogy kizárólag ez lenne az oka annak, hogy leállt a fogyásom. Egyik háziorvosom azt mondta, korán feladtam. Lehet, igaza van. Azért kíváncsi lennék, ki lelkesedne fél éves csőd után is. Én nem.

Most, a hét végén kicsit sokat ettem, észre is vettem hatását, mert azóta is rosszul vagyok, pedig a vasárnap reggeli lángoson kívül semmilyen hizlalót nem ettem. 

Feladtam, de ma is a megszokott vizes-tejes zabpelyhet reggeliztem. Este natúr joghurt. Majd meglátom, mi legyen. Egyelőre kicsit megint sajnálgatom magam. Más úgysem sajnál. 

Egy endokrinológus szerint, fontos a szakemberek (diabetológus, dietetikus, endokrinológus, mozgásterapeuta) bevonása az elhízás kezelésére. Hát, igen. Fontos. Mit tegyen a beteg akkor, ha kéri a háziorvos segítségét, aki elküldi egy belgyógyászhoz, aki történetesen endokrinológus, az tovább küldi pajzsmirigy vizsgálatra egy kórházba, ahol szintén endokrinológus fogadja. Az megállapítja nincs a pajzsmiriggyel probléma, menjen vissza ellenőrzésre (ultrahangra) egy év múlva. Ennyi. A beteg szépen visszamegy a háziorvoshoz, akit nem érdekli, hogy a betegét el kellene küldeni labor vizsgálatra, hogy az elsőnek megállapított – már 7 hónapja – cukorbetegségre szedett gyógyszer milyen hatással van a betegre? A beteg elmondja mit mondott a kórházban az endokrinológus: „a gyógyszer szedésének elkezdése után 3 hónap múlva kell laborvizsgálat, a gyógyszer hatása miatt”. A beteg ezután mit mondjon? A túlsúlyán nem segítenek, így kér egy ultrahangos vizsgálatot beteg csípőjére. Az orvos elutasítja, hogy mivel semmi nem változott, valószínű nem szaporodott a kocsonyás izé a porcok között, így ő nem küldi el a beteget ultrahangra. A beteg feladja. Közli az orvossal, otthon méri a vérnyomását és a cukrát, ami alapján jók az eredmények és nem szedi tovább a gyógyszert. Butaság? Nem hiszem. Az orvos válasza: rendben. Csoda, hogy a beteg feladja? Elmegy a kedve attól is,  hogy ha bármi gondja van, elmenjen nemhogy a háziorvosához, de más orvoshoz?

Saját élete, egészsége. Igaza van az orvosnak. Ha a betegnek baja van, mondja meg hová szeretne beutalót kérni, majd ő eldönti szükséges-e. Legtöbb esetben úgy dönt, hogy nincs rá szüksége a betegnek. Majd ő megmondja mikor és hová küldi a beteget. Már, ha kedve tartja. Úgy gondolom, az orvosok azért kapnak jutalékot, ha nem küldenek beteget mindenféle vizsgálatra, hiszen spórolnak. Az, hogy a beteg végül továbbra sem gyógyul, továbbra is szenved az esetleges fájdalomtól? Kit érdekel? Menjen orvoshoz, aztán... Körforgás a semmiért. Na, ezért is adtam fel.