Újra írok, nagyon régen jelentkeztem, ahogy látom az előző írásom dátumát. Bocsi. Mindig csak halasztottam, majd holnap... most nem kapcsolom be a gépet... fáradt vagyok... lusta vagyok...  Ezek üres kifogások, de néha jól jönnek.

Mivel nem történt semmi, a súlyom is áll. Tudom, én vagyok a hibás. Sokat voltam szabadságon, ilyenkor eltérek a megszokottól. Rendesen reggelizek férjemmel, nem a gyors zabkását eszem kis erdei gyümölccsel. Továbbra is mérem a mennyiséget, de sajnos a minőségen még javítani kell. Szinte minden alkalommal férjem főz, őt pedig nehéz meggyőzni, hogy kevesebb zsiradékkal készítse az ételt, felejtse el a sertéshúst, a szalonnát, stb. Ilyenkor kevesebbet eszem, de mégis csak zsíros.

Tehát minden a régi, viccesen szólva, még a súlyom is. Kolléganőim irigykednek, hogy ennyire kitartó vagyok (ha tudnák, milyen nehéz és néha én is bűnözök). Egyikük nagyon szereti a csokoládét, eleinte mindig megkínált, de most már nem. Meg is jegyezte, hogy nem kínál, mert úgysem kérek. Igazat adtam neki. Egyébként sem vagyok nagyon csokievő. 

Néha szoktam süteményt sütni, Hétvégén sütöttem mákos pitét, ma szerda van, de még van belőle, pedig kis mennyiség készült. Szegény férjem nem győzi megenni.

Egyelőre nem mertem rá állni a mérlegre, bár a ruháimon nem vettem észre, hogy híztam, sajnos azt sem, hogy fogytam. Még kitartok.