Nem is hinnénk, hogy mennyre nem vagyunk őszinték, ha fogyókúrázunk. Ezt hogyan is értem? Sokszor nem mondunk igazat a külvilágnak, sőt, sajnos sokszor még magunkat is becsapjuk.

 

Nem állunk rá a mérlegre. Miért is? Mert azt hisszük, hogy fogytunk, hiszen a farmernadrág kényelmes, nem szorít, mint tegnapelőtt. Persze, mert sztreccs és nyúlik annyit, hogy kényelmesen viselhessük.

 

Mindenkinek elmondjuk, hogy diétázunk. Na, igen. Közben elfelejtjük a késő esti vacsit, a napközben elfogyasztott 1-1 bekapott falatot, a kis pohár üdítőt, a fél szelet süteményt.

 

Nassolunk. Persze akkor, amikor senki nem látja. Ha más nem látja, akkor az nincs is ugye?

 

Mi vagyunk a hős fogyókúrázók, miközben magunkat is becsapjuk. Hazudunk magunknak, nem vesszük észre, hogy hazugságunk ára fogyókúránk csődje.

 

Sajnos, saját tapasztalatból mondom ezeket. Sokszor hazudtam magamnak is, hogy be tartok minden diétát, pedig dehogy. Ahogy nagyon sok fogyókúrázó, én is elfelejtettem az éjszakai második vacsorát, a csak még egy szelet kenyeret, még azt a kis szeletke süteményt, pogácsát. Sokáig tartott, mire erre rájöttem, de talán még nem késő.

 

A mostani, október óta tartó fogyókúrámat komolyan vettem, nem hazudtam még magamnak sem. Így is nehezen indult meg a súlycsökkenésem, és valami miatt még mindig nagyon lassan megy le minden deka, de úgy érzem, örülnöm kell minden apró sikernek.